Téma: varázskönyv
Előre megmondtam, hogy ez lesz a vége, de nem hallgattál rám. Sohasem tetted. Mindig is lenéztél, mondván, én sohasem érteném meg. Ó, hogy lehetsz ennyire önfejű és öntelt? S látod, mi lett a vége? Nem a semmiért tépték azt a varázskönyvet darabokra! Azért, mert túl veszélyes, ha egyetlen ember kezére korlátozódik ekkora hatalom.
Már maga a lapok összegyűjtése sem volt veszélytelen, de hát ezt te is tudtad előre. Mégis akkor mit képzeltél? Te nevezed magad mesternek? Milyen jogon, ha a tanítványaid életét is képes vagy feláldozni az egyes oldalakért? Nem a semmiért dugták varázstárgyakba ezeket az oldalakat és zárták le feltörhetetlennek tűnő varázspecséttel. Gondolhattad volna, hogy visszaveri a mágiát. Ott kellett volna hagynod bennük! Ott kellett volna maradniuk örökre, a belsejükben, amíg világ a világ! De nem, végül is csak ki ügyeskedted. Irigylem azt a briliáns agyad, de a nagyravágyásod már elszomorít. És olyasmivel etetni a többieket, hogy ez a rend érdekeit szolgálja? Hogy naggyá válunk általa? Lehet, hogy ők megeszik ezt a maszlagot, de én nem. Túlontúl megszállottja lettél. És én nem hittem, hogy sikerül.
De a lehető legnagyobb ostobaság volt véreddel lepecsételni a varázskönyv borítóját. Azt gondoltad, hogy ezzel tied lehet a hatalom felette, hogy uralhatod? A könyv felett, amit a Pokol Tekercsének is hívnak, mert nem hoz mást csak szenvedést?
Hiábavaló volt a Nagy Rituálé előkészítése, hiába volt minden. A tanítványaidat nem szándékosan ölted meg, de feláldozni a saját fiad? Hatalomért és halhatatlanságért? Nagy kár, hogy így kellett kiderülnie, hogy a feleséged épp olyan hűtlen volt hozzád, mint amilyen te voltál ő hozzá. Most már még gyilkos is vagy! Egy gyermek gyilkosa! Megérdemled az örök kárhozatot és azt, amit kaptál. A szemünk láttára szívott magába a könyv, és estél apró részecskéidre. Még mindig a fülemben van az ordításod és a látvány, ahogy az apró port, ami egykor te voltál felszippantja a Pokol Tekercse, mint egy kábszeres a heroincsíkot. Nem tudlak sajnálni többé! Valaha felnéztem rád, de kifordultál emberi mivoltodból, s most nem maradt más utánad csak ez a vastag, poros könyv.
Újra szét kell szaggatnunk, nincs más esély. Ezúttal véglegesen ki kell törölnünk a világból nem elég csak szétszedni, és elrejteni, ahogy eddig is tették az elődeink. Ez önként vállalt áldozatot kíván. Nem baj, ha most meg kell halnom, mert tudom, hogy olyan világot hagyok hátra, ahol nincs mágia, és nem használhatnak varázslatot egymás ellen az emberek.
Gyere hát, tőr, tedd azt, amire teremtve lettél. Hagy találják meg az emberek saját magukban a varázslatot! A lusta ember várja csak a csodát, mert tudd meg, az emberi szív a legszebb csoda. Bonyolultabb, mint bármilyen rituálém amit valaha folytattak. És szebb, tisztább, mint amilyen a mienk volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése