== Lúzer sorozat 1. része ==
Este apu tüzet rakott kint, a diófa alatt, és körbe ülte a család, s közben szalonnát sütöttünk és beszélgettünk. Igaz, hogy a szúnyogok félig felzabáltak bennünket, és úgy teleszívták magukat vérrel, hogy már repülni sem tudtak, és inkább egyszerűen csak lepotyogtak, de én ettől függetlenül nagyon élveztem azt, hogy együtt vagyunk. Még ha szét is kapartam magam, úgy viszketett a karom, akkor is. Rita annyira bámult engem a nagy, szomorú, kék szemeivel, hogy észre sem vette, hogy a szalonna szépen lassan lecsúszik a nyársról, és egyszerűen csak belepottyant a tűzbe. Amúgy is elfeketedett már, de most már úgy nézett ki, mint egy darab szén ott a parázsban.
- Azt hiszem, Rita másképp értelmezi a szalonna sütést - nevettem fel, majd a szomszéd lány felé fordultam, aki még mindig a tűzbe bámulva nézte a lassan lángra kapó szalonna darabot. - Nem mondtad, hogy te hamvasztva szereted? - Ezen persze mindenki jót mulatott. - Bocs, de ezt muszáj megörökíteni. - mondtam és már gyorsan elő is kaptam a telefonomat. Lefényképeztem mind a szerencsétlenül járt ételmaradékot, mind Rita rémült arcát. Egyszer csak könnyek kezdtek potyogni a szeméből.
Amikor észrevettem, abbahagytam a fényképezést, a vállammal finoman meglöktem.
- Elhamvasztod, megsiratod… Akarod, hogy kivegyem? Utána el is temethetnénk.
Anna a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa a feltörő kacagását, Rita pedig rám nézett könny áztatta arccal és csak annyit mondott:
- De én meg akartam enni.
Erre mindenki felnevetett, sőt a rázkódástól kis híján én is beejtettem a szalonnámat a parázsló tábortűzbe, de ő még mindig a szalonnáját siratta.
Átöleltem a vállát, magamhoz húztam és egy puszit nyomtam a homlokára.
- Tessék, a tied lehet - nyújtottam felé a nyársamat, mire csodálkozva meredt rám.
- Van itt még, szúrhatunk fel egy másikat is - mondta anyu egyszerűen, de mintha Rita meg sem hallotta volna. Csak nagy kerek szemekkel engem bámult.
- Bence, tényleg az enyém lehet?
- Persze - rántottam meg a vállam egy mi sem természetesebb kifejezéssel az arcomon. - Én már megettem három szelet zsíros kenyeret, én már így is tele vagyok. Csak ne ejtsd bele megint, és forgasd is azért néha. - kacsintottam rá cinkosul, miközben Rita kissé gyámoltalanul átvette a nyársat.
- Khmm, csak ne nézz már ennyire szerelmesen a bátyámra - kuncogott a húgom, mire Rita arcán valami rémületféle suhant át, mire Anna csak legyintett. - Ugyan, csak nem hiszed, hogy nem már tudja mindenki, hogy bele vagy esve Bencébe? Ez már régen nem titok. Annyira egyértelmű jeleket adtál…
A szomszéd lány kapkodva körbe tekerte a fejét mire mindenki egyöntetűen bólogatni kezdett; apa, anya és még én is, ő pedig lehajtott fejjel elvörösödött. Rábámult a szalonnára, majd hálásan rám pillantott, aztán újra a nyársra nézett, mint aki már nem is tudja, megegye-e a tőlem kapott ételt, vagy kösse át masnival, és tegye el emlékbe. Végül csak megette.
Aztán már csak mi hárman maradtunk kint. Az eget néztük hullócsillag után kutatva, amikor a két lány szipogva odabújt hozzám, Anna balról, Rita jobbról. Én próbáltam vigasztalni őket, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy az én szívem nem facsarodott össze, de nem mutathattam ezt ki. Ha meglátták volna rajtam, talán még nehezebb lenne az elválás, mint amilyen így is lesz holnap.
- Hé csajok ne sírjatok már, minden hétvégén itt leszek veletek megint. Nem a világ végére megyek, hanem csak Szolnokra.
- De az nem olyan - nyavajgott Anna és a könnyes arcát belefúrta a vállamba, s én fél kézzel átöleltem, miközben összekócoltam állig érő szőkésbarna egyenes haját, bár tudtam, hogy egyébként ezt utálja, most viszont egy szót sem szólt.
- Ugye nem fogsz más lányra ránézni sem? - kérdezte Rita nemleges választ remélve, tekintetét az enyémbe fúrva. Én persze imádtam húzni az ő agyát is, akárcsak a húgomét. Sőt, az övét meg még jobban.
- Nem tehetem, tudod, hogy milyen jóképű vagyok! - mondtam röhögve.
- Hülye! - bokszolt a mellkasomba, majd az arcát belefúrta vállamba. - De amúgy ez igaz - dünnyögte valahonnan a hónom alól.
Kicsit megsajnáltam őket, és az az igazság, nekem is fog hiányozni ez a két kis lökött, a húgom és a kis barátnője, még akkor is, ha néha az idegeimre másztak a hisztijükkel, a hahotázásukkal, amikor éppen tanulni akartam, vagy éppen írni akartam. De hát ez az élet rendje, hogy általános után másik suliba megyünk.
- Hullócsillag! - kiáltott fel Rita olyan hangosan és olyan közelről, hogy fél fülemre majdnem megsüketültem. Aztán becsukta a szemét elsuttogta a kívánságát, amit persze mindannyian hallottunk. Még én is az épen maradt fülemmel. - Azt kívánom, hogy holnap Bence ne menjen el Szolnokra!
- Hé, ezt nem magadban kellett volna kívánni, hogy senki se tudja? - lestem le rá, majd elvigyorodtam. - Különben is, fel vagyok háborodva. - Vetettem oda, mire Rita felvonta a szemöldökét. - Hogyhogy nem azt kívántad, hogy vegyelek el? - utaltam a szerelmi vallomására. Majd a húgom is és én is nevetni kezdtünk.
- Olyan izé vagy - öklözött a vállamba ezúttal olyan erővel, amitől lezsibbadt a karom, majd ő is elmosolyodott, aztán már velünk kacagott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése