== A Lány a Xeorgról sorozat 2. része ==
Egy halvány fénycsóva pattogott ide-oda, ahogy Eric, zseblámpával a kezében átrohant az erdő fái között. Bár az éjszaka amúgy sem volt sötét, a lombok között átszűrődő telihold sárgás fénye sötét árnyékot vetett az erdei ösvényre. Talán egy kevésbé bátor lurkó kedvét szegte volna egy késő éjjeli séta, de őt más fából faragták. Hajtotta a felfedezés izgalma, és a vágy, hogy egy igazi űrlénnyel találkozhasson.
Joker még mindig elől szaladt, és mutatta az utat, miközben a bundája futáskor hozzásimult a testéhez. Olykor megállt, hátranézett, hogy megbizonyosodott róla, a gazdája követi-e még, aztán újra nekiiramodott, mintha soha ki sem fáradna. Nem úgy, mint Eric, aki kifulladva, a térdére támaszkodva pihegett. Tudatosan igyekezett szabályosan venni a levegőt, miközben a szíve bolond mód kalimpált a mellkasában. Már nem lehettek messze, mert túl sok volt itt a kidőlt fa. A robbanás ereje mindent letarolt, amikor az a valami földet ért. Joker ismét sürgetően vakogni kezdett, mire Eric még utoljára igyekezett összeszedni megmaradt erejét, és az eb után lódult.
Joker egyszer csak megtorpant, és veszett ugatásba kezdett. Csak akkor hagyta abba, amikor a fiú is odaért. Tudta, ha hűséges kutyája nem figyelmezteti, a gyér holdfény és elemlámpája ellenére is biztosan belezuhan abba a nagy lyukba, ami ott hevert a lábai előtt. Eric felemelte a lámpáját. Jól látszott a gödör alja. Olyan mély volt, hogy a házuk alaptól a kéményig teljesen belefért volna. Az alján elszórtan megtöltötték a kisebb-nagyobb fém lemezek, alkatrészek és még ki tudja mik.
– Joker, szerinted mi lehetett ez? Mármint amikor még egész volt. Űrhajó?
Szerette volna azt hinni, hogy az. Szíve mélyén remélte, hogy nem csak egy meghibásodott időjárás előrejelző kütyü. Az mekkora szívás lenne! Lefutni egy fél maratont a semmiért. De ha mondjuk egy mentőkapszula lenne, és benne lenne egy barátságos idegen..? És mi van ha ellenséges? Megrázta a fejét, erre gondolni sem akart. Egyébként is túl sok a „ha”. De egy dologban teljesen biztos volt, ami ide lepottyant, az nem meteorit, mert kő törmelékeket egyáltalán nem látott.
Joker eközben keresett egy kevésbé meredek partot, ahol a föld nem omolhat rá, és dacolva a veszéllyel már le is ugrándozott a gödör aljára. Amikor leért felpillantott, vakkantott néhányat, mintha csak azt mondaná:
„Nem jössz akkor, te anyám-asszony katonája?”
Eric elfintorodott, ahogy lebámult.
– Azt hiszem, nagyon meg fogom én ezt bánni! – motyogta magában, és megpróbált leereszkedni ugyan azon a nyomvonalon, ahol az imént a kutyája. Lábának oldalsó részével próbált kapaszkodókat rugdosni a puha talajban, miközben egyik kezét a földre helyezve kereste az egyensúlyt, akár csak egy kis, alul méretes hegymászó.
– Jó nagy itt a rumli, mi? – mondta, ahogy a kráter fenekére ért, de a kutya rá sem hederített, mással volt elfoglalva. Túl sok volt az ismeretlen illat és izgatottan körbeszimatolva igyekezett valami ismerőset találni. Majd arrébb tolt egy könnyű lemezkét, és mellső lábaival kaparni kezdett annak korábbi helyén. Hamarosan egy óriási, fényes és dobozszerű tárgy szélei kezdett kibontakozni a földkupac alól.
Eric érdeklődve figyelte, hogy mit csinál hűséges társa, majd ő maga is mellétérdelt és a kezével próbálta letisztogatni a kiásott kapszula tetejét. A fém kissé langyos volt, ahogy hozzáért, aztán egy halk csippanás hallatszott és a kabin teteje feltárult.
A fiú hátrahőkölt, ahogy egy emberszerű alak formája kezdett kibontakozni az ajtó mögött.
– Ez egy lány! – nyögte meglepetten. – Te is látod Joker?
A kutya helyeslően vakkantott kettőt, hogy a szemével semmi baja sincs, majd megszaglászta az eszméletlen űrhajóst.
Nagyjából tizenhárom-tizennégy évesnek tűnt, ahogy Eric meg tudta állapítani, vagyis egy-két évvel idősebb lehetett nála. Halvány rózsaszín bőrén itt-ott látszott néhány kis kékes elszíneződés, ahol megüthette magát landolás közben és persze volt pár horzsolás is, amiből épp hogy szivárgott a vér. Vállig érő barna haja a végeinél erősen kiszőkült, pofikája kerek, az állán egy ici-pici gödröcskével. A ruhája egy ezüstszürke szkafander volt, baloldalán egy indiánsátorhoz hasonlító jellel, aminek a tetejére mintha egy napkorongot rajzoltak volna.
Eric egy darabig csak nézte a jövevényt, egészen elbűvölte a szépsége. Gyengéden pofozgatta a lány arcát, de mert az nem reagált, óvatosan a nyakára csúsztatta a kezét. A bőre puha volt ugyan, de szokatlanul hűvös. Bár nem tudta egész pontosan, hol is kell kitapintani a pulzusát, és talán nem is egy idegenen kellene gyakorolnia, akinek a szervei akár egész mások is lehetnek, mint az embereknél.
„Talán azt egyszerűbb megállapítani, hogy lélegzik-e” – gondolta, és a jövevény orra elé emelte a kezét, ám nem érezte, hogy az kifújná a levegőt.
– Szerintem meghalt – mondta Eric végül, de Joker vakogva jelezte ő nem ért egyet ezzel.
– Talán mesterséges lélegeztetéssel kellene próbálkoznom! – megvakarta a fejét. – De kár, hogy nem tudom, hogy kell. Csak amit a Baywatchban láttam…
Erick a négylábúra sandított, aki halkan nyüszögött, majd lehasalt, két mancsával eltakarta a szemét.
– Na jó csináljuk – mondta, majd egyre közelebb hajolt, míg végül a szája hozzáért a lányéhoz. Az ajkai bársonyosak voltak és enyhén nedvesek. Olyan kellemes érzés oldódott szét a testében, hogy a levegőt is elfelejtette átfújni a tüdejéből az idegenébe. Ez volt az első, hogy ilyet érzett.
A lány ekkor hirtelen kinyitotta a szemét. Felült, és akkora lélegzetet vett, mintha most jött volna fel a víz alól. A fiú ettől megijedt és hátrálni kezdett, egészen addig, amíg meg nem botlott egy lába alá kerülő fémlemeztől. Nem mert megmozdulni, úgy maradt, ahogy földet ért, a fenekén csücsülve, miközben a szemét le sem vette arról a csoda szép lányról, akinek az imént még az ajkain csüngött.
Az idegen zavartan mérte fel, hová is került, majd tétován megérintette a száját és kérdőn Ericre bámult, aki ettől kissé elpirosodott.
– Heh–helló – dadogta Eric, és lassan meglengette a tenyerét.
– Heh–helló – ismételte a lány ugyan azzal a meglepődött hanglejtéssel, a mozdulatot is tökéletesen lemásolva.
Eric óvatosan feltápászkodott, nehogy támadásnak vegye a másik, és az idegen is kikászálódott a fémkoporsóból és felállt, miközben a szemüket végig egymáson tartották.
– Én Eric vagyok. – mondta tagoltan, én a saját mellkasára bökött. – Én ... barát.
– Én Liana vagyok. – mondta a lány épp olyan lassan önmagára mutatva. – Én ... barát.
A szőke kisfiú elmosolyodott, és Liana visszamosolygott rá.
A történet előzményét Zuhanás címmel itt találod. Kattints a címre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése