Bár egy tök átlagos tizennégy éves srácnak látszom, mégis számomra érthetetlen, milyen nagy tehetségem van ahhoz, hogy kellemetlen szituációkba sodorjam önmagam. Néha csak a körülmények játszanak ellenem, máskor saját szétszórtságommal hozok bajt a saját fejemre.
A két tetőtéri szobán osztozunk a tizenkét éves húgommal. Csak a lépcsőfeljáró és két vékony fal választ el bennünket egymástól. Az volt a tervem, hogy kihasználom az utolsó itthon töltött reggelt a kollégiumi beköltözés előtt, ezért nem is sietem el a felkelést.
Bogi, a húgom legjobb barátnője a szomszédunkban lakott. Néha egész váratlanul, a legképtelenebb időpontokban bukkant fel nálunk, egy elfelejtett házi feladat miatt vagy más átlátszó kifogásokkal takarózva.
Aznap reggel is elég korán érkezett, legalábbis az én mércémhez mérten, mert nálam a fél nyolc még elég hajnali időpont. Ráadásul ketten akkora hangzavart keltettek, mint egy teli lelátónyi megvadult focidrukker. A két lány által keltett ricsaj ellenére is megpróbáltam aludni, de a hangos nevetésük olyan közel hallatszott, mintha a fülem mellett viháncolnának. Dühösen nyomtam a párnát a fejemre, de ez nem sokat tompított rajta, ráadásul melegem lett alatta, levegőt pedig alig-alig kaptam.
Pedig olyan szépet álmodtam. Egy lenge, átlátszó ruhás lány jött felém, hosszú, barna haját a füle mögé simította, és már majdnem az ajka a számhoz ért, amikor újabb nyerítés hangzott fel, ami félbeszakította fantáziálásomat. Próbáltam visszaszenderedni, hátha beteljesül az a csók végre, de az álom-lány nem tért vissza hozzám. Soha többé. Ennek ellenére ez az erotikus álom megtette a hatását, mert erőteljes reggeli merevedéssel ébredtem.
Morgolódtam egy sort, és mérgesen az ajtóhoz vágtam a párnámat, pedig szerencsétlen vánkosom semmit sem vétett. A további pihenésből úgy sem lesz semmi, úgyhogy lassan, ásítozva, a szemeimet dörgölve kivánszorogtam a takaró alól. Kibújtam a pizsama felsőmből, majd a nadrágját is egy mozdulattal letoltam, és felrúgtam az ágyra, amikor az ajtó kivágódott, és Bogi jelent meg a szobám ajtajában fehér rövid nadrágjában és spagettipántos felsőjében. Én a csattanástól dermedtem le, amit a sarkig vágódó ajtó okozott, a lányt pedig a látvány sokkolta le, ahogy ott álltam a szobám közepén, egy szál semmiben égnek álló végtaggal.
– Azta! – mondta miközben pislogás nélkül meredt rám krétafehér arccal. A kezével elfedte a szemét, majd gondolt egyet és szétnyitotta az ujjait. Hogy a szégyenem teljes legyen, egy kis világosbarna copfos fej is megjelent a lány válla felett, Hanna, a húgom személyében, aki jóízűen kacarászott.
– Hűű, Marci, te aztán jól megnőttél! – nevetett. – Ennyire örülsz, hogy újra láthatod?
Ekkor már én is magamhoz tértem, gyorsan magam elé rántottam a bokszeremet, és rekedt hangon rájuk ripakodtam:
– Menjetek már ki! Most!
Bogi összerezzent. Hozzápirult az amúgy is vörös szemüvegkeretéhez, majd mormogott valamit az orra alatt, ami talán bocsánatkérés lehetett. Hanna belekarolt, miközben a szomszéd lány a kilincs után tapogatózott. Amikor az ujjai elérték a fogantyút, berántotta maga mögött az ajtót.
– Azta – hallatszott Bogi hangja kintről. – Láttad ezt?
– Te szegény – kuncogott Hanna –, most még jobban beleestél a bátyámba. Na, gyere, te hős szerelmes. – majd egy újabb ajtó csukódásból tudtam, hogy biztonságban vagyok.
Nagyszerű! Újabb strigulát húzhatok arra a képzeletbeli lapra, amin a Bogival kapcsolatos kényes helyzeteket számolom. Ott volt az a fura szitu, amikor megpróbált lekapni, és a legdurvább, a mostani. Reméltem, hogy amíg itthon vagyok, a délelőtt folyamán, már nem keresztezzük egymás útját sem Bogival, sem Hannával, mert nem hiányzik még egy ilyen cikis helyzetet. Szép remények! Azt hittem, meg is úszom ennyivel mára, de nem. Milyen naiv voltam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése