Álomföld északi részén, a roresztriai világító tornyon túl csupán egyetlen sziget található, amely nem szerepel a térképeken sem. A köztudatban Nevesincs-sziget néven létezik és már évszázadok óta hírhedt gaztevők börtöne. Az állandó mínusz húsz fok alatti hőmérséklet miatt ritkán kell szökésre számítani, emellett távol esik mindentől, de legfőképpen a civilizációtól. Akit egyszer oda vittek, az biztosan ottmarad. Persze voltak, akik megpróbáltak megszökni innen Ha szerencséjük volt, olyan keménnyé fagytak, mint a gránit, ha nem, akkor minden bizonnyal felfalták a jégvidék hószörnyei, amiknek vérfagyasztó ordítása kilométerekre elhallatszott.
Gideon nem volt egyszerű rab. Azt beszélik nemesemberként élte az életét a királyi udvarban, hiszen ő maga az újdonsült király féltestvére, Sir Richard bátyja. Csakhogy akármit is mondtak, ebben a jég-pokolban a rangok és az előjogok semmit sem értek. Nem vehetett rajta különb elbánást, nem kaphatott kényelmesebb ágyat, vagy finom vacsorát. Ő is csak egy volt a többi elítélt közül, akivel ekképp is bántak.
Minden fogvatartott közül, Gideon vétke volt a legsúlyosabb, akit arra kárhoztattak, hogy többé ne láthassa a kontinenst, hogy itt vesszen, hó és jég fogságában. Tudta,hogy nem ejtene érte senki könnyet, talán szentimentális öccsét kivéve, aki mérhetetlen bűnei ellenére is szerette a testvérét.
Gideon volt a Firewolf királyi család örököse, az elsőszülött fiú, aki majdan követi apját a trónon, de sohasem élt olyan életet, amely egy jövendőbeli királyhoz illene. Iszákos volt, nőügyei pedig országszerte botrányoktól voltak visszhangosak.
Emellett napokra bezárkózott a szobájába, ahol sötét bűvigéket magolt, majd éjjel kilopózott, hogy a bizarrabbnál bizarrabb összetevőket beszerezze, vagy épp egy kihalt sikátorban egy koldust feláldozva, kipróbálja az olyan tanult fortélyait, mint a halottkeltés. Az udvar amennyire csak tudta, eltusolta a zűrös ügyeit, de az emberek már így is beszélni kezdték, hogy a legidősebb herceg fejével valami baj van. Apjuknak, Lord Leonard királynak nem maradt más választása, minthogy megfossza a legidősebb herceget a trónörökösi rangjától. Utódjául Sir Richardot választotta, aki Gideonnal ellentétben sokkal megfontoltabb, igazságosabb és jobb diplomatának bizonyult.
Gideon persze tombolt. Hogy jön ő ahhoz, hogy elvegye minden előjogát? Ő az első szülött, ő az, akit törvény szerint megillet a trón, de Leonard király nem engedett. A vita odáig fajult, hogy végül Gideon tőrt rántott, apjára rontott és ledöfte őt. Sir Richard pedig királyként először keserű szívvel mondott ítéletet bátyja felett.
És most itt van, ezen az Isten háta mögötti szigeten már harmadik éve. De egyszer Richard is megfizet mindenért, amiért elvette tőle azt, ami az öröklés joga szerint neki jár. Ő sokkal jobb király lenne. Hatalmassá és erőssé tudná tenni az egész birodalmat, és aki nem hajolna meg előtte, azt eltaposná, akár egy férget, legyen az bárki. Ha majd kiszabadul megmutatja ezeknek a csőcseléknek. Akkor majd meglátják!
A börtöne azonban nem engedte el. Mágiaelnyelő varázslat lengte be a falakat, és a legkisebb elemi mágia is háromszoros erővel verődött vissza, sérüléseket okozva létrehozójának. Örülhet, hogy az eddigi próbálkozásait egyáltalán megúszta élve, esetleg ép elmével.
A magas, szikár alak a rácsok előtt térdelt, és az aprócska cella padlójára mágikus jeleket firkált egy, a falból nagy nehezen kibányászott kődarabbal. Először egy kört rajzolt fel, majd a belsejébe valamivel kisebbet. Aztán az egészet két, egymásra merőleges vonallal elosztotta, majd rúnákkal töltötte meg a körök közötti teret, végül a körnegyedekbe is tett egyet-egyet. Amikor kész lett, felegyenesedett, és elmosolyodott.
– Ez megteszi – mormogta, mire az egyik őr, egy Kel nevezetű középkorú, tagbaszakadt, szakállas férfi megcsóválta a fejét.
– Ugye nem akarod ma is ezt csinálni? Nem volt elég a tegnapi? Így is kis híján kinyírtad magad – méltatlankodott az őr. – Vedd már végre tudomásul, hogy nincs kiút. Gondolod, bárki is hagyná, hogy varázslattal kiszabadulj? Hát nem! és ha ki is jutnál, akkor is hová mennél? Odakint minden jég és fagy. Hamar a hószörnyek szopogatnák a csontodat.
Gideon megvetően az őrre nézett, de egy szót sem szólt. Már több hónapja próbálkozott az épület mágiájának a megtörésével, és ez már eléggé meg is látszott rajta. Testét sebek borították, amit a visszacsapódások okoztak; zúzódások, vágások, égések formájában. Szemei alatt sötét karikák húzódtak. Sok álmatlan éjszakát okozott neki a megoldás keresése. Eddig csak a sötétben tapogatózott, de most végre felcsillanhat egy kis remény. Egy sokkal erősebb és trükkösebb igézet kell, ami kihasználja azt, hogy az épület reagál a mágiára. Ha sikerülne ezt felerősítenie és visszasugározni, az talán kiégetheti a védelmet. Viszont tudta, ha egyetlen aprócska bakit is vét, olyan ropogósra fog sülni, mint a kályhán felejtett hús. De még ezt is jobbnak látta, mint itt elpusztulni ebben a jégveremben.
Nagy levegőt vett, és alig hallhatóan mormogni kezdett, amit először halk, sercegésszerű hang kísért, ami fokozatosan erősödni kezdett, ahogy Gideon is egyre hangosabban kántált, míg a pattogás már-már elviselhetetlen robajjá nem alakult. Ez jelezte, hogy a közel ezer éve bekódolt védővarázs működésbe lépett.
Egy csattanás hallatszott, és a visszaverődő bűbáj, villám képében csapódott a férfi húsába. Fájdalmában artikulátlan hangon felordított, hangja visszhangot vert a hosszú, üres folyosókon. Gideon izmai görcsbe rándultak, ahogy az elektromosság átsuhant a testén, miközben azon imádkozott, hogy vadul zakatoló szíve bírja még ki egy kicsit, amíg elmondja az igézet másik felét. Ahogy kinyitotta a száját, a reszketés miatt azonnal a nyelvére harapott, és felszisszent.
– Hagyd már abba te ütődött! – kiáltotta Kel, de a hangját elnyelte a süvöltés, a sercegés, a pattogás és a dübörgés.
Gideon értelmetlennek tűnő szavai is alig hallatszottak, de fokozatosan emelkedő hangerejével úgy tűnt, mintha uralkodni kezdene a mágikus viharon, mert a robaj egyre halkult. Ahogy kimondta az utolsó szavakat, teste még utoljára felszikrázott, az utolsó villámcsapástól, ami átszáguldott rajta, aztán elterült a kövön, és úgy is maradt.
– Ó, basszus! – kiáltott fel Kel, és a rácshoz futott.
Már majdnem elfordította a kulcsot, amikor megtorpant. Átfutott az agyán, hogy ez akár egy trükk is lehet, hogy Gideon kijusson a cellájából, de mi van, ha most tényleg meghalt? Akkor viszont őt veszik elő, amiért nem vigyázott eléggé a királyi vérből származó rabra. Már majdnem engedett lelkiismerete nyomásának, amikor észrevette, hogy a földön fekvő alak mellkasa egyenletesen emelkedik.
– Ezt is túlélted, te, csirkefogó. Az Istenekre, nagyon kedvel téged valaki odafent. - mormogta, és leült kissé arrébb, a dobkályha közelébe, hogy szemmel tarthassa a fontos rabot.
Eltelt egy jó félóra, mire Gideon magához tért, de nem emelkedett fel. Nem is tudott volna, mert a legkisebb mozdulatra is fájdalom hasított a testébe. Csak kinyitotta a szemét, és a tenyerére pillantott. Némán eltátogott egy tűzgyújtó varázslatot, és várt, hogy reagál-e valamit az épület, de semmi sem történt. Egy borsónyi láng pislákolt fel az ujjai között, majd hízni kezdett, s lassan az egész kézfejét elkezdte felmelegíteni a tűz. Száját önkéntelenül is vigyorra húzta, mert tudta, mit jelent ez. Immár a szabadságának a kulcsát tartotta a kezében. Már csak azt kellett kitalálnia, hogyan juthat vissza a kontinensre, de túl fáradt volt ahhoz, hogy ezen gondolkodjon. Hetek óta most először jóleső álomba süppedt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése